Javas Évkönyv 2021
Asztali- és határidőnaplóként is használható naptár, mely tartalmazza az esszenciáját annak, amire a napi életvezetéshez szükségünk lehet: a napfelkelte és naplemente adatait, a holdállást, az asztrológiai konstellációkat, az adott napra vonatkozó hagyományokat, több ezer év bölcsességének tárházából időszerű, megfontolandó tanácsokat, gondolatokat, valamint az éppen végezhető tevékenységeket, gyakorlatokat, lehetőségeket. A naptári nevek mellett ősi nevek is szerepelnek a magyar-, hun- és török népek hagyományaiból.
Laár András is sok-sok éve a Javas évkönyv lelkes használója.
2.900 Ft
Elfogyott
A Javasnaptár célja, hogy egyszerű, átlátható, praktikus segítséget nyújtson a mindennapokban azoknak, akik a gyakorlást, a tanulást, a képességek fejlesztését tűzik ki célul maguk elé. Minden napnak megvan a maga feladata, s nagy segítséget jelent, hogy a hagyományok útmutatásai alapján rendet tudunk teremteni tennivalóink között és ezeket az idő változó természetéhez igazíthatjuk. A Javas évkönyv által figyelembe vehetjük az erők áramlását, az év során az állatövi jegyekben megélhető lehetőségeket. Mindezt úgy, hogy esszenciáját nyújtja annak, amire a napi életvezetéshez szükségünk lehet: a napfelkelte és naplemente adatait, a holdállást, az asztrológiai konstellációkat, az adott napra vonatkozó hagyományokat, több ezer év bölcsességének tárházából időszerű, megfontolandó tanácsokat, gondolatokat, valamint az éppen végezhető tevékenységeket, gyakorlatokat, lehetőségeket. A mindennapjainkban hasznos rengeteg, sűrített információ mellett lehetőséget biztosít az egyéni élethelyzetből fakadó meglátások és feladatok rögzítésére is, mégpedig alapok túloldalán napok szerint kialakított rendben, így a naptár asztali naptárként és határidőnaplóként is alkalmazható.